Stream. Angol kifejezés, amely meghonosodott édes anyanyelvünkben is. Jelentése: folyam, áramlat. Nem véletlenül vettük át, hiszen egyre több eszköz vagy szolgáltatás lényegét foglalja össze. Filmeket nézhetsz a streaming csatornákon, vásárolhatsz SodaStream-et, és létezik AromaStreamer is. Jómagam nem kedvelem annyira ezt a fajta anglomániát, hiszen nevezhetnénk ezeket FilmFolyamnak, SzódaÁramlásnak vagy akár IllatFelhősítőnek. De úgy hiszem, igyekezetem ellenére ezek a kifejezések nem terjednek el kis hazánkban.
Sőt, még azt gondolná, aki hallja tőlem e fura szavakat, hogy túl sok rozét kevertem a SodaStreamhez. A három kifejezés közül az AromaStramer még nem annyira közismert, mint a másik kettő. De megígérhetem, a blog elolvasása után pontosan tudni fogod, hogy mire való. És azt megérted, miért éri meg bérelni egy ilyen berendezést, ha vállalkozásod vagy céged van. Illatokra fel!
Mi az illatmarketing?
Az illatmarketing emocionális oldaláról, azaz az érzékekre gyakorolt hatásáról már olvashattál az “Illatok erejével” cikkünkben. Röviden ismét összefoglalom a lényegét, ám ezúttal kissé tárgyilagosabban, kizárólag a szakmai előnyökre hagyatkozva. Tehát: az illatmarketing olyan stratégia, amely az illatok által kiváltott hatást, az alapvető ösztönöket használja fel a vásárlói élmény javítására. Használatával emlékezetesebbé teszed a márkádat, szolgáltatásodat vagy épp vásárlásra ösztönzöd mindazokat, akik az AromaStreamer közelébe kerülnek.
Az illatmarketing célja lényegében, hogy a kellemes és megfelelően megválasztott illatok segítségével pozitív hangulatot teremts, növeld az elégedettséget, és elegáns módon rávedd az embereket a vásárlásra.
Az illatok pszichológiai hatása
Az agy szaglóközpontja közvetlen kapcsolatban áll az érzelmi központtal. Ez a tény magyarázza meg a legegyszerűbben, hogy miért tudnak az illatok olyan gyorsan és intenzíven hatni a hangulatodra és emlékeidre. Ennek köszönhetően, egy jól megválasztott aroma az alábbiakra képes:
- Felkelti az érdeklődést és vonzóbbá teszi az adott helyszínt.
- Növeli a tartózkodási időt, mivel a kellemes aromák miatt az emberek szívesebben és hosszabb ideig maradnak egy helyen.
- Közvetve növeli a forgalmat, hiszen az illatok pozitív érzéseket keltenek, ami fokozza a vásárlási hajlandóságot.
- Végül, de egyáltalán nem utolsósorban az illatokhoz kötődő pozitív emlékek és élmények erősítik a márkahűséget.
Most már csak az a kérdés, hogy miképp kerülnek a gondosan kiválasztott illatok a légtérbe? Nem titok! Létezik egy rendkívül okos eszköz a Reima AirConcept kínálatában, ami ezt a feladatot tökéletesen megoldja. Ismerkedj meg vele!
Így működik az AromaStreamer
Az AromaStreamer egy innovatív és hatékony illatdiffúzor. Lehetővé teszi, hogy bármilyen környezetben könnyedén alkalmazd az illatmarketinget. Lényegtelen, hogy kisebb méretű üzlethelyiségről van szó, vagy egy átlagos irodáról, esetleg egy nagyobb nyilvános térről. A különböző kapacitású berendezések, vagy azok kombinációja bármilye helyszínt tökéletesen kiszolgálnak. Az AromaStreamer stílusos kialakítása mellett kiemelkedő teljesítményt nyújt, így biztosítva, hogy a kiválasztott illat egyenletesen eljusson a tér minden pontjára.
Mikro-porlasztás technológia
Az AromaStreamer működése az úgynevezett mikro-porlasztás technológián alapul, amely számos előnnyel rendelkezik:
- Melegítés és hajtógázok használata nélkül bontja apró részecskékre az illatanyagokat. Ez nemcsak biztonságosabbá teszi a használatát, de egyben környezetbarát megoldás is.
- A mikro-porlasztásnak köszönhetően az részecskék hosszabb ideig lebegnek a levegőben, így értelemszerűen az illat is hosszan érezhető.
- Az illatrészecskék lényegében mikroszkópikus méretűek, azaz nem hagynak nyomot a felületeken. Ennek köszönhetően az AromaStreamer használata tiszta és problémamentes.
Méret- és teljesítményválaszték
Az AromaStreamer berendezések többféle méretben és eltérő teljesítménnyel elérhetők, így minden helyszínre ideális megoldást kínálnak:
- A kompakt modellek kisebb helyiségek illatosítását látják el tökéletesen.
- A közepes teljesítményű készülékek ideálisak boltok, éttermek és átlagos méretű irodák számára.
- A nagyteljesítményű modellek akár több ezer négyzetméteres területek hatékony illatosítására is alkalmasak.
Bérleti lehetőségek
Megéri neked is AromaStreamert bérelni? Természetesen! Rugalmas és költséghatékony megoldást kínál számodra, ha szeretnéd kipróbálni az illatmarketinget jelentős befektetés nélkül. Hidd el, hogy az “elérhető árak” kifejezés esetünkben nem egy elcsépelt marketingfogás, hanem egy rendkívül kedvező és valós ajánlat. Az AromaStreamer berendezések már havi 4999 Ft-tól bérelhetők, azaz lényegében minden vállalkozás számára hozzáférhetővé válik az illatmarketing valamennyi előnye. Ráadásul a bérleti szolgáltatás részeként a Reima AirConcept tapasztalt szakemberei segítenek a megfelelő illat és berendezés kiválasztásában. Így biztos lehetsz benne, hogy az üzleti illatosítás lehető leghatékonyabban működik, és befektetésed gyorsan megtérül.
Látod már az illatmarketingben a fantáziát? Ha nem látod, az sem gond, hiszen az AromaStreamer nem fantázia, hanem valós és mérhető üzleti lehetőség. Mit gondolsz, milyen mértékben növeli forgalmadat, bevételedet és eredményeidet? Jelentősen! Hogy pontosan mennyivel? Azt már tényleg a fantáziádra bízzuk…